Sikeresen lezajlott az idei kerekdomb futás

Értékelés, eredménytáblázat, képek, videók

Ideális futóidőnk volt
Október 16-án ismét a futásé volt a főszerep Törökbálint életében. A 21. Kerekdomb futás megmozgatta a település apraját-nagyját. Az előkészületek augusztus végéig nyúlnak vissza…
A szép kerek 20. évforduló után a szervező csapat nagyobb része elköszönt – szerencsére nem teljesen, csak – a legsűrűbb feladatoktól. Így Bálint Zsuzsa, Panyiczki Gyuszi és Fekete Mari csak kisebb, de nagyon fontos feladatokat vállaltak, magam pedig egyedül képviseltem a folytonosságot a szűkebb előkészítő társaságban. Az új szervezők: Ács Ildi, Zorányi Emese, Durucz Heléna, Uri Éva Zsuzsanna, Konorót Bálint és Fernengel András egy jól működő rendszert vehettek át, aminek mindig vannak fejlesztésre szoruló részei. Idén a zökkenőmentes csapatváltást és az eredményhirdetésig tartó várakozási idő rövidítését tartottuk a legfontosabbnak.
Már szombaton kitűztük a futópálya erdei szakaszát. A pénteken ígért 17 mm esőnek szerencsére híre-hamva nem maradt, mire a vasárnapi hajnal pirkadt. Még sötétben kezdtük építeni a kordonokat, a büfét, a transzparenseket, hogy 8 órától fogadhassuk az első nevezőket. Valóban ideális futóidőnk volt. Mindenki jól végezte a dolgát, egészen apró billenések voltak csupán a lebonyolítás során, így 9:05 perckor elindulhatott az ovis mezőny. Sikerült megoldani Mezei Gyuszi segítségével, hogy három 140-es busz nem jött fel ezen a reggelen a Dióskertbe, így elmaradt a buszok araszolása a versenyre váró tömegben. 9:28 és 34 perc között pedig elindult az öt részre osztott mezőny. Idén először ugyanis a nagy létszámú iskolás korosztályokban külön indultak a fiúk és a lányok.
2-3 perces várakozást kellett csupán kérnünk az autósoktól a település néhány pontján. A forgalom irányításában és a futók biztonságának garantálásában a Városőrség munkatársai segítettek Kalló Feri vezetésével. Köszönjük munkájukat!
Minden mezőny a Zimándy Iskola udvarára érkezett. (A befutókról készült videófelvételek itt, a kerekdomb.hu oldalon megtekinthetők.) Itt pogácsa, alma, tea, jégkrém és üdítő várta a résztvevőket. Örömmel és köszönettel említem meg mindazokat a cégeket, akik önzetlenül segítették a verseny lebonyolítását. Az Auchan Törökbálintnak sok ajándékot és a finom  pogácsát köszönhetjük. A Márka Üdítő látta el itallal a versenyzőket. Az Eispro jégkrémeit majszolhatták a gyerekek és a felnőttek a futás után. A 21. Kerekdomb futás legnagyobb szonzora az Intersport volt. 15%-os kedvezménykupont kapott minden induló, a törzsvásárlói kártyát kiváltók között egy futócipőt sorsoltak ki és az Intersport ajánlotta fel azt a gyönyörű bringát, amit kisorsolhattunk a verseny végén. Aluváz, két tárcsafék, 3x9 sebesség, … és nagyon szép.

 

Szabó Boglárka volt a szerencsés nyertes, aki hazavihette az Intersport által felajánlott bringát.

Köszönjük a törökbálinti válallalatok nagyvonalú támogatását. E nélkül nem lehetett volna ekkora élmény a futóverseny!

Köszönjük a segítségét annak a mintegy 120 tagunknak és támogatónknak is, akik immár 21. éve örömmel segítenek a verseny lebonyolításában, akár a nevező asztaloknál, akár a büfében, akár az útkereszteződésekben, akár a hajnali pályaépítésben segédkeznek! Ennyi ember közös teljesítménye a Kerekdomb futás.
Az idei versenyen 764-en indultak. Ez erős középlétszám. Az 1055-ös csúcsot nem közelíti ugyan, de legnépesebbek közé tartozik. A 3. dekádba lépett futóversenyünk harmadik, új kupáját ismét a Zimándy Iskola nyerte 40%-kal a 34%-kal szemben. A Bálint Márton Iskolának nem sikerült a szépítés ebben az évben. Így a két iskola 21 éve tartó versenye 15:6-ra áll.

Megítélésünk és a visszajelzések alapján úgy érzem, sikerült ebben az évben is magas színvonalú, jó hangulatú, emlékezetes versenyt rendeznünk.  A további csiszolgatás, tökéletesítés érdekében, kérem,  hogy minden észrevételt, javaslatot továbbítsanak az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre! Ha minden körülmény úgy alakul és a segítő törökbálinti polgárok valamint a támogató cégek is úgy gondolják, akkor jövőre jelentkezünk a 22. Kerekdomb futással.

Fernengel András

 

VIDEÓK:

https://youtu.be/K9ZPKWuuynM

https://youtu.be/kpAhS21EamA

https://youtu.be/7qhO4e1Lghs

https://youtu.be/fZxvdOtprKs

https://youtu.be/hEgtOkHccMw

https://youtu.be/BgION_ukcr0

https://youtu.be/WLY-ezJAKYY

 

KÉPEK:

https://drive.google.com/open?id=0B-ZiuQTmCsEuT3d6U2Y2dVFhLWM

https://www.flickr.com/photos/140677813@N06/sets/72157674116451820

 

 

 

Törökbálint interaktív térképe

Online növényhatározó

Törökbálint hivatalos honlapja


2017 tavasz-nyár: kirándulások
2017 tavasz-nyár: nomád tábor
2019 tavasz-nyár: faültetés
2019 tavasz-nyár: majális
2019 tavasz-nyár: Plant for The Planet
2019 tavasz-nyár: falocsolás
2019 tavasz-nyár: erdőtakarítás
Prev Next