Üzemlátogatás a Vertikál polgárdi telephelyén

Október végén 17-en indultunk neki telekocsikkal, hogy megnézzük, mi történik a Törökbálintról elszállított hulladékkal.

A cég 5 képviselője fogadott minket, akik körbevezettek a telepen és készséggel válaszoltak minden kérdésünkre.

Vendégek és vendéglátók.


A telepen megnéztük, hogyan és hányfelé válogatják szét a szelektíven gyűjtött hulladékot és mi történik az egyes frakciókkal. Ezután a cég központjába mentünk, ahol egy prezentáció segítségével bemutatták a Vertikál teljes tevékenységét. Tömören összefoglalom, mit tudtunk meg a fenti témákban.

A szelektálásra vegyesen váró hulladékhegy Gyarmati Mihály VFKB elnök úrral.


A Vertikál egy építőipari vállalat volt, ami tulajdont vásárolt az önkormányzati rendszerben. Hulladékkezeléssel csak később kezdtek foglalkozni. Ma 16 önkormányzat és 3 magáncég közös tulajdona. A DÉSZOLG az egyik alvállalkozója. Jelenleg az ország második legnagyobb hulladékkezelője, amely 170 településen 1,2 millió lakosnak szolgáltat. Magyarország kicsit szabálytalanul elképzelt középső harmadában mindenhol találunk hozzájuk kapcsolódó településeket.

A hulladékhegy és az apró válogató munkások.


Nagyon nagy különbségek vannak a szolgáltatási területükön. A gyűjtés módja, az edényzet, a díjfizetés  módja, a lakosok fegyelmezettsége nagyon eltérő. Igyekeznek a különbségeket csökkenteni és egységesíteni a szolgáltatás színvonalát. Érdekes megoldás például Dömsödön, hogy az alapdíjban havi két ürítést fizet ki a lakosság, a többi ürítésért külön díjat fizet az, aki annyi hulladékot termel, hogy szüksége van erre.

A legifjabb látogató szemrevételezi a telepet édesapja hátáról.


Törökbálint sok dicsérő megjegyzést kapott. A 20 éves hagyomány nálunk olyan kultúrát alakított ki, hogy a tőlünk beérkező hulladékot alig kell válogatni, szinte azonnal megy a tőlünk érkező anyag a bálázó gépekre. A Törökbálintról érkező szelektíven gyűjtött hulladék csupán 20%-nyi szennyeződést tartalmaz, ami – sajnos – kiemelkedően jónak mondható.

A bálázó gépet etetik.

A nem szelektíven gyűjtött hulladékunk Adonyba kerül jelenleg, ahol saját beruházással bővítik éppen a lerakót. Tavasszal elkészül a telep, ahova meghívást kaptunk, így áprilisban újabb látogatásra indulunk. Itt előkezelésként kiszedik a szelektíven kezelhető hulladékok egy részét a vegyes szemétből. Fontos a lerakott mennyiség csökkentése, mivel a jelenleg működő rendszerben a lerakókba történő hulladék-elhelyezést komoly díj fizetésével terheli meg a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV). Így a szolgáltatók erősen érdekeltek a lerakott hulladékmennyiség csökkentésében. A maradék szemét egy részét égetésre adják át, és csak az erre alkalmatlan maradék kerül a lerakóba. Az EU vonatkozó irányelve 2020-ra a kommunális hulladék 35%-os hasznosítását irányozza elő, vagyis, hogy a települési szilárd hulladéknak maximum a 65%-a kerüljön lerakókba. Ez nagyon laza irányelvnek tűnik, hiszen az eléggé fegyelmezetlen hazai hulladékkezelés mellett is már ma teljesíteni tudják ezt a Vertikálnál. Ők csupán a hulladék 47%-át teszik lerakókba. Ha belegondolok, hogy a 6 tagú családom hulladékának 90%-át a törökbálinti lehetőségek között újrahasznosítható útra tudom terelni, akkor nagyon lehangoló ez a 35%.

Szalag viszi a gép torkába a hulladékot.


A vegyes szemét szárad és bomlási folyamatok során egyéb gázok is távoznak belőle, így 10%-kal csökken a mennyisége, mire a kezelő úton áthalad. Ezt a mennyiséget 100%-nak tekintve a következő frakció-arányok figyelhetők meg. A kiválogatható nagy darabok, a fémek és a fa 15%-ot tesznek ki. A többi vegyes szemetet aprítják és rostálják. A 80 mm fölötti frakciót égető művekbe viszik, ez 15%. A 20-80 mm-es darabok kerülnek 21 nap stabilizálás vagyis a gyors bomlási folyamatok lezajlása után a lerakókba, ez 50%. A 20 mm alatti darabokból nem minősített komposzt készül, amit a megtelt lerakók takarására használnak például. Ez 20%.

Bálázott bádog dobozok.


A szelektíven gyűjtött anyagból összesen 9 frakciót válogatnak ki. (Vegyük itt figyelembe azt is, hogy sok településen nem 3 különböző zsákba gyűjtik a hulladékot, hanem az összes újrahasznosítható anyagot egyetlen kukába dobják.) A műanyagokból a PET (italos palackok), a HDPE (flakonok), a víztiszta és a vegyes fólia (a „nejlon” zacskók). A tetrapack (italos dobozok) egy újabb frakció. A fémek közül a vasat mágnesek segítségével emelik ki, az alumínium a maradék zöme. A papírt is kétfelé szedik: a hullámkartonok és az egyéb papírok.

Bálázott PET.


A Vertikál a tisztított, szelektált hulladékot nem közvetlenül a felhasználó gyáraknak, hanem hasznosító cégeknek adja tovább, ezért nem tudják pontosan, hogy mit, hol és hogyan használnak fel a szelektált, bálázott, homogénnek mondható hulladékok közül.

A PET-ből készült darálék lemezkénk és az ebből gyártott granulátum.


Tervben van egy külön edényzettel negyedéves ürítéssel az üveggyűjtés bevezetése a szolgáltatási területen.

Szárított mezőgazdasági hulladékot granulálnak présekkel, ezzel fűtenek.


A cég a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV) holdingtól kapja az előírásokat és tevékenységéért szolgáltatási díjat kap. Mindazt a szolgáltatást, amit előír a holding, a 2011-es díjból kellene tudniuk fedezni. A cég a jelenlegi szabályozás miatt most veszteséges. Ennek része, hogy 2-300 milliós kintlevőségük van, behajthatatlan követelésekből. De az országban 35 milliárdos negatív teljesítmény van a közszolgáltatások területén. Nekik havi előleget fizet az NHKV, amiből fizetéseket tudnak adni. Sajnos semmilyen komoly, hatékony szankcionálási lehetőségük nincs a szelektív hulladékot „összeszemetelő” háztartások és a nem fizető ingatlantulajdonosok ellen.

Hulladékválogató épp üzemen kívül: szalagon adagolják és megy föl; fönt egy-egy ember egy-egy hulladékfajtát válogat; dobja az alatta lévő konténerbe; ezeket cserélik, ha megteltek.


Tavasszal elkészül a tatabányai lerakója a Duna-Vértes hulladékkezelő konzorciumnak, ami mintegy 20 települést fog össze, ahova Törökbálint is tartozik, onnan kezdve oda szállítják a törökbálinti hulladékot.

Az előadásra vár a csapat.


Az egyesület tagságában megfogalmazott kérdések kapcsán a következőket mondták el a Vertikál és a DÉSZOLG szakemberei:

  • A törvény havi szelektív és zöld hulladék elszállítási kötelezettséget ír elő. Bár értik, hogy jó lenne hetente vinni a zöld hulladékot, mert nyáron már néhány nap után erjedni kezd, de nem tudják ezt biztosítani.
  • Összegyűjtik és elküldik a törökbálinti hulladékra vonatkozó adatokat. Ebből érdekes lesz majd kimazsolázni, hogy az összmennyiség, és ezen belül a szelektíven gyűjtött hulladék mennyisége hogyan alakult az elmúlt három évben.
  • Részükről nincs akadálya annak, hogy néhány helyen szelektív hulladékos konténer-szigeteket állítsanak fel. Ez a kérés fogalmazódott meg a lakásokban, házrészekben, zsúfoltan élők körében. Ők ugyanis nem vagy nagyon nehezen tudják megoldani a színes zsákok rakosgatását, kerülgetését, amit havonta visznek csak el.
  • A szelektíven gyűjtött hulladék összeöntését a vegyes szeméttel határozottan tagadták. Sok helyről kapják ezt a kritikát, aminek az az alapja, hogy ugyan olyan autóba kerül a szelektíven gyűjtött hulladék, mint a vegyes szemét, de soha nem keverik. Nem érdekük az említett szabályozók miatt semmilyen hulladék összekeverése, mert vagy a saját embereiknek csinálnának ezzel többlet munkát, ami növeli a költségeket, vagy a lerakóra kerülő mennyiséget növelnék, ami szintén nagy költségnövekedést eredményezne. De különösen nem érdekük a törökbálinti, kiemelkedő tisztaságú hulladék bármihez keverése. Javasoltam a számukra is kellemetlen félreértés elkerülése érdekben, hogy cserélhető, jól látható felirattal lássák el az autóikat, hogy a lakosság láthassa, hogy van értelme a szelektálásnak, mivel elkülönítve szállítják el a házától a hulladék-frakciókat.
  • A lomot valóban a vegyes hulladékkal szállítják el, de azt a kézi válogatás során nagy darabként kiszedik a többi közül.
  • A számlázási anomáliák szerintük néhány hónap alatt rendeződnek. Az új vállalat beállása okozta a problémákat.
  • Arra a kérdésre nem tudtak válaszolni, hogy valaki valahol a világban megvizsgálta-e már, hogy a szelektív hulladékkezelés teljes folyamata melyik szinten történő válogatásnál a legkörnyezetkímélőbb? Mert a szelektálás történhet a jelenlegi gyakorlatnak megfelelően a lakosság szintjén. De elképzelhető lenne a településekhez rendelt hulladékválogatók üzemelése. Végül lehetséges, hogy a regionális hulladékválogató üzemekben végzik gépekkel és szakképzett emberekkel a szelektálást. Az e célra gyártott és egy út után kidobott zsákok, az otthoni öblítések, a külön fuvarok, a sok 10 km-es (Polgárdi cca. 70 km, Adony cca. 45 km Törökbálinttól) távolságokra utazó hulladékok felvetik ezt a kérdést.

Tehát áprilisban Adonyban folytatjuk!

Fernengel András

Törökbálint interaktív térképe

Online növényhatározó

Törökbálint hivatalos honlapja


2017 tavasz-nyár: kirándulások
2017 tavasz-nyár: nomád tábor
2019 tavasz-nyár: faültetés
2019 tavasz-nyár: majális
2019 tavasz-nyár: Plant for The Planet
2019 tavasz-nyár: falocsolás
2019 tavasz-nyár: erdőtakarítás
Prev Next