Hova tegyem, hogy jó helyen legyen?

Hulladék kisokos nekünk, Bálintiaknak.

Egyesületünk a honlapján évek óta frissített adatbázissal szolgál információval arról, hogy hol lehet biztonságosan és környezetbarát módon elhelyezni, a látszólag sehova sem passzoló hulladékokat. A következőkben ezek közül emelünk ki néhányat.

 

ÉTOLAJ: Az összegyűjtött használt étolajat a Biofilter telephelyén lehet leadni, ami a Kinizsi utca 15. szám alatt található, az uszoda szomszédságában. Bármikor oda lehet vinni, és a kapuban elhelyezett hordóba lehet betenni, a portás segít.

ELEKTRONIKAI HULLADÉK: Ezeket bátran lehet vinni pl. az Euronics-be vagy a Media Markt-ba. Mindkét áruháznál hátul kell megkeresni a lerakó helyet, ott ahol a raktár bejáratok vannak. Az Euronics-nél az ott elhelyezett csengő megnyomása után kijönnek és átveszik a hulladékot, a Media Markt-nál pedig azt kérik, hogy a hulladékot a raktár bejáratánál lévő rámpára pakoljuk fel. A jogszabályok szerint egyébként minden elektromos berendezéseket árusító egységnek át kell vennie az ott forgalmazott eszközök hulladékát.


ELEM, IZZÓ, FÉNYCSŐ: Ezek jó helyre kerülnek, ha elvisszük őket a törökbálinti Auchanba, ahol a Karitásszal szemben, a KIK éttermek felőli oldalán lévő beugróban van egy nekik kitett tároló.


SITT ÉS AUTÓGUMI: Ezt kistételben (fejenként egy zsák sitt és 4 gumi) a Városgondnokság telephelyére lehet letenni, ami a Téglagyár mögötti úton érhető el, a szennyvíztelep mögött. Pénteken 13-17h-ig, szombaton pedig 10-14h-ig vannak nyitva.


ÜVEG: Ezekhez 3 helyen a városban konténerek állnak rendelkezésre. Van egy a Városháza parkolójában, egy a Baross Gábor és a Bajcsy találkozásánál a posta közelében és egy a Márta utca és Hegyalja utca sarkánál Rudák telepen a buszfordulóban.

BÚTOR: Ezeket házhoz menő lomtalanítással tudjuk otthonról eltűntetni. Fel kell csak hívni a 25/436-535-öt vagy írni egy e-mailt a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre és megbeszélni egy időpontot. 1-2 hét alatt megoldódik a probléma.


HASZNÁLT RUHA: Ha még olyan állapotban van, hogy jó lehet valakinek, akkor a Köztársaság tér 9. alatt lévő Segítő Kéz Szolgálat szívesen fogadja az adományokat (H: 13.00-16.00, K-SZ-CS: 8:30-16.00, P: 8:30-12:00). Ha azonban már lyukas, koszos és szakadt, akkor gyűjtő konténerben a helye. Ilyet találunk pl. a budaörsi Tesco gazdasági bejáratánál.


VEGYSZER, KÁTRÁNY, PALA: Ezek mind veszélyes hulladékok. Gyűjtésüket az önkormányzat szervezi meg évente. A pontos időpontot sok helyen hirdetik (idén májusban vagy júniusban várható), így akinek szüksége van rá, biztos nem marad le róla. Addig, ha lehet ne dobjuk ki a szemetesbe, mert nagyon káros a környezetünkre!

dr. Horváth Gyöngyi

Törökbálint interaktív térképe

Online növényhatározó

Törökbálint hivatalos honlapja


2017 tavasz-nyár: kirándulások
2017 tavasz-nyár: nomád tábor
2019 tavasz-nyár: faültetés
2019 tavasz-nyár: majális
2019 tavasz-nyár: Plant for The Planet
2019 tavasz-nyár: falocsolás
2019 tavasz-nyár: erdőtakarítás
Prev Next