Kerékpáros kertváros

A budapesti agglomeráció kerékpáros hálózatfejlesztési stratégiája.

A Budapest Fejlesztési Központ (BFK) 2021-ben elindította a regionális kerékpáros fejlesztéseknek keretet adó Kerékpáros Kertváros Stratégia tervezését. A stratégia célja, hogy Budapest agglomerációjában javuljanak a kerékpározás feltételei: az agglomerációs településen élők kerékpárral kényelmesen és biztonságosan meg tudják közelíteni a legközelebbi vasút-, hév-, vagy buszállomást, illetve hogy a közeli településekre és fővárosi kerületekbe akár végig kerékpárral közlekedhes-senek.
A szomszédos települések, illetve a Budapesttel közvetlenül határos települések és a főváros között sok esetben reális alternatíva lehet a végig kerékpáron megtett utazás, így a stratégiának fontos feladata az is, hogy az agglomerációs kerékpárút-hálózat összefüggő rendszert alkosson, és szervesen kapcsolódjon a fővárosi há-lózathoz.
Mindez nem csak az ingázók utazási körülményeinek javítását, a fenntarthatóbb közlekedési módok elterjedését, de a klímavédelmi célokat, valamint az aktív és egészséges életmód elterjedését is szolgálja.
A stratégia kidolgozása során már elkészült a helyzetfeltáró munkarész, amelyben a tervezők az alábbiakat vizsgálták meg:

1. Mobilitási igények és szokások vizsgálata:
o Kik és hogyan ingáznak a települések között?
o Mi ebben a kerékpáros közlekedés szerepe?
o Hogyan alakul a kerékpáros forgalom?
o Hogyan befolyásolja a kerékpározást a domborzat és a közúti gépjárműforga-lom?

2. A meglévő agglomerációs hálózat vizsgálata és értékelése:
o a vizsgált területen felmérték a teljes közúthálózatot, és megvizsgálták, hogy mennyire biztonságosan és kényelmesen járható kerékpárral (kerékpárforgal-mi létesítmények megléte, forgalomnagyság, sebesség, stb.),
o milyen fontos célpontokat lehet az útvonalakon megközelíteni.

3. Konfliktuspontok és balesetek elemzése: statisztikai adatok és kerékpározóktól gyűjtött vélemények alapján

4. Multimodalitás, B+R (bike and ride) kerékpártárolás: közösségi közlekedés kí-nálata, kapcsolatok, B+R kerékpártárolók mennyisége és minősége (pl. bizton-ságos, fedett, őrzött).

5. Kistérségenként összefoglaló helyzetkép a fenti vizsgálatok eredményéről.

Jelenleg a koncepcióalkotás fázisa zajlik, amelyben a helyzetértékelés kapcsán feltárt adatok rendszerezése, csoportosítása, és a Kerékpáros Kertváros Stratégia célrendszerének felállítása történik meg. Erre alapozva fogják megfogalmazni a javasolt intézkedési tervet:
- fejlesztési javaslatok, projektek megfogalmazása, azaz hol és mit kell építeni;
- javaslatok rangsorolása (pl.: beruházási költség, üzemeltetési költség, társa-dalmi hasznosság, előkészítettség, szakpolitikai fontosság szerint), azaz milyen sorrendben indokolt a fejlesztéseket megvalósítani.

A stratégia kidolgozásának fontos része a széleskörű információgyűjtés (online kérdőívek, térképes véleménygyűjtés), illetve a tájékoztatás. A tervek készítésének folyamatáról, kapcsolódó hírekről a BFK honlapján, a következő címen lehet tájéko-zódni: https://bfk.hu/fejlesztesek/kerekparos-kertvaros/, illetve a témában szerve-zett minikonferencia előadásai is elérhetők a BFK Youtube csatornáján.

A stratégia várhatóan 2022 végére, 2023 elejére készül el. Reméljük, az elkészíté-se segíteni fogja, hogy – a Budapest-Balaton kerékpáros útvonalon elérhető – Bu-dapest és Biatorbágy mellett Törökbálintról Budaörsre, Budakeszire, Érdre és majd Diósdra is biztonságosan át lehessen kerékpározni.

Barna Zsolt

Törökbálint interaktív térképe

Online növényhatározó

Törökbálint hivatalos honlapja


2017 tavasz-nyár: kirándulások
2017 tavasz-nyár: nomád tábor
2019 tavasz-nyár: faültetés
2019 tavasz-nyár: majális
2019 tavasz-nyár: Plant for The Planet
2019 tavasz-nyár: falocsolás
2019 tavasz-nyár: erdőtakarítás
Prev Next